Telt házas előadás a Károli Klubban!
Kancellári rendszer bevezetése egyetemünkön
 Együttműködési megállapodás a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel
A BTK a 2. legjobb bölcsészkar
Kihez fordulhatok?
Lépjen be a Károlyi-Csekonics palotába!

1 2 3 4 5 6

Tanúim lesztek! – Gondolatok a mennybemenetel ünnepén

Jézus mennybemenetele negyven nappal húsvét után történt. Jézus az Olajfák hegyén tanítványai szeme láttára felemeltetett és felhő takarta el őt előlük. Közvetlenül mennybemenetele előtt azonban ezeket a szavakat intézte tanítványaihoz: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Tanúim lesztek! – Amikor eljön majd pünkösdkor a Szentlélek és kitöltetik rajtuk, a tanítványok nem maradhatnak csendes őrzői annak az életet átformáló evangéliumnak, annak az örömhírnek, amelyet már tudnak. Nem hallgathattak némán a megváltó és győztes Úrról, Jézus Krisztusról, akit jól ismertek. És micsoda öröm, hogy nem is hallgattak és nem is tartották meg csak saját maguk számára az evangéliumot. A Szentlélek rajtuk való kitöltetését követően így indulhattak el, így válhattak és váltak a házból kilépni nem merő tanítványokból bizonyságot tévő küldöttekké, apostolokká.

Bővebben ...

Kemény Ferenc-díjban részesült prof. dr. Fülöp Márta

2024. május 6-án a Magyar Sport Napja alkalmából a sport területén kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenység elismerésére adományozható Kemény Ferenc-díjat  vehette át dr. Schmidt Ádám Sportért Felelős Államtitkártól prof. dr. Fülöp Márta, a BTK Pszichológiai Intézet Szociálpszichológiai és Interkulturális Pszichológiai Tanszékének egyetemi tanára a versengés/versenyzés pszichológiájának a mélyebb megértéséhez való hozzájárulásáért.

Bővebben ...
Hóvári János

Hóvári János emlékkonferencia

2023 nyarán sokként érte egyetemünket Hóvári János váratlan halála, hiszen mind kollégái, mind hallgatói számára többet jelentett a munkatársi vagy oktatói mivoltánál.

Bővebben ...

Telt házas előadás a Károli Klubban!

Április 30-án került bemutatásra a Vérnász című színdarab a Károli Klub keretein belül az Ódry Színpadon. A Károli Gáspár Református Egyetem elsőéves dráma- és színházismeret-tanár szakos hallgatóinak társulata megtöltötte a helyszín Padlás Kamaratermének nézőterét első saját rendezésű előadásukkal, ahol Federico García Lorca azonos című drámájának adaptációját mutatták be.

Bővebben ...
banner

Rendelkezzen a befizetett SZJA 1+1%-ról ebben az adóbevallási időszakban is!

A Károli Gáspár Református Egyetem a jogszabályok értelmében jogosult a Magyarországon adózók személyi jövedelemadójából felajánlható 1% elfogadására. Az eddigi támogatásért köszönetünket kifejezve kérjük, hogy felajánlásával segítse egyetemünk értékteremtő munkáját, rendelkezzen adójának második, civil 1%-áról a Károli Gáspár Református Egyetem javára. A felajánlásokból befolyó összegből így további többlettámogatást tudunk biztosítani hallgatóink számára a Károli Ösztöndíj kiegészítéseképpen. Adószámunk: 18060676-2-43

Bővebben ...

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin